tudod milyen a legtöbb nő?

 egyszercsak megjelent a barlangnál. a farkas a játszótérrõl álmodott éppen. felriadt. az alak megszólalt:

- a sorsod vagyok - mondta.
- tudom.
- meglep, hogy még élsz - mosolygott a sors.
- nem halhat meg, szükség van rá - szólalt meg a félhomályban a farkas mögül az angyal.

csend.

- sajnálom, hogy megint... nem akarod megbüntetni? segítek, bár egyedül is meg tudnád
- nem. én nem haragszom rá, sajnálom. õ épp eléggé bünteti magát, hiszen önként tapossa meg a saját álmait, a saját lelkét. nézd milyen üres roncs már, lassan annyira, hogy már észre sem veszi, hogy valami fontos hiányzik.
õ nem merte elhinni, hogy igaz az álma, én pedig nélküle is pontosan azt teszem, amit õ álmodott. oda megyek, ahová õ álmában, és úgy, ahogy õ szerette volna. gondolod, hogy boldog?
- nem hiszem, de mégis te szenvedtél...
- én miatta szenvedtem, érte. õ maga miatt. az én szenvedésem elmúlik, az övé egyre mélyebb lesz. nem haragszom, sajnálom.

hosszan hallgattak...

-gondolod, hogy az álmok érnek valamit?
-pont annyit, mint a becsületem.
- és ha...
a farkas félrefordította a fejét és fülelt... mintha hallott volna valamit...
aztán elkezdett rohanni a folyó irányába. a parton egy pillanatra megállt, jól hallotta, a vihar utáni áradástól megduzzadt folyó egy lányt sodort, aki kétségbeesetten próbált segítségért kiáltani, amikor éppen a felszínre dobta egy-egy pillanatra valamelyik örvény. gondolkodás nélkül ugrott utána...

folyt. köv.

 segíteni szeretnék. szeretve. talán segíteni szeretni. és szeretném hinni, tenni hogy eltûnjön belõlem minden önzés. hosszú az út. csak vonszolom magam. szürke cseppek. fakó tenger, köd, nyirkos hideg. fáradt vagyok. talán ázott levél, ami még sima és jéghideg, mínuszban is fagyás nélkül a járdára a léptek alatt tapadó, vagy csak megbújva a köd mélyén az avarban, messze, erekig fagyva, egyedül, és álmom az erdõ, a ködben álló csepphideg erdõ, szinte égbe nyúló sötét törzsek, és már a remény sem láttatja a zöld lombkoronát, amit valamikor még vissza tudtam idézni a tavaszi napragyogásból.

hideg cseppek. valahogy végtelenné válva csordulnak át, át, át és át az álmomból az ébrenlétbe, ébrenlétbõl álomba, álomból ébredésbe, mintha tartóerek lennének spirálban forgó életemben.
fáradt vagyok. reszketve imádkozom, talán kegyelemért. õszintének, tisztának akarom a segítenit, a segítve szeretnit... biztosan benne van az önzés is, érzem, mégsem tudok mit kezdeni a durva reakciókkal. nyelem, érteni akarom, és értem, és szeretnék valahonnan még több erõt, nem összeesni a pofontól, de néha nem tudok, már úgy kellene összeesnem, bármit csak picit nyugodtnak lenni, aztán tudni újra odatartani az arcomat, és hinni, hinni, van értelme, és még maradt remény.
egy csepp béke, annyi törõdésben felém nyújtva, amennyi épp betakar legalább egy cseppnyi békét. szeretnék jó lenni, mégha gyenge is vagyok ehhez, de ehhez muszáj nem összeesnem.
talán hihetetlen, ha neked egyszerûbb, gondold nyugodtan, hogy hazudok vagy túlzok, megértem, számodra hihetetlen ez, hiszen nem élted át, bármiylen illúziókba ringatod magadat magadról vagy a világodról, ezt - talán szerencsére – nem ismerheted. látod? szeret téged az isten, neked nem mutatja meg, mert nem bírnád. ilyenek lettünk.
nem tudom mi történik azzal az agyagdarabbal, ami szétlapul, vagy eltörik miközben formálják isten ujjai, vagy ha úgy akarod, a sors, és félek, talán én is ilyen rossz agyag vagyok. 

 lehetne ez egy levél is, talán azért nem az, mert nem akarom rád erõltetni a gondolataimat, ha idejöttél, talán érdekel, és ezért olvasod el. nem akarok beléd magyarázni semmit, csak szeretném ha magadba néznél, és elgondolkodnál a saját érzéseiden.  
játsszuk azt, hogy minden elõítéletet, félelmet, görcsöt és menekülhetnéket leteszünk néhány percre, és megnézzük mi alapján, miért ítélünk és elítélünk, vagy miért mondunk nemet, ha belül annyira érezzük, hogy igent kellene mondani, semmi mást.  nem válaszolni akarok. kérdezni akarok, hogy elgondolkodj a válaszokon. hogy ne sértõdj, hogy ne zárkózz be, hogy ne szégyenkezz, és ne félj még magad elõtt sem, még magadtól sem. van ott belül valahol az a hang, vagy érzés, ami annyira tudja mi lenne az igazi válasz, hát tedd le az illúziókat, tedd fel a kérdéseket, és csak várj, amíg el nem múlik a dac, amíg elhalványulnak a félelmek, és nem kiagyalni akarod, hanem  érzed a választ.
akkor már nincs semmi baj, nem futsz el, hiszen az ember a saját félelmei elõl nem futhat el… de megoszthatja azzal, akiben igazán bízhat, és ettõl akár múlhatnak is már…
nem tudom mitõl férfi valaki, csak azt tudom, amit én gondolok errõl. én azt hiszem a férfi tudja mit tud, nem kételkedik magában, mert így képes megvalósítani azt, ami egy férfi dolga: mindent megtenni a párjáért, és ha kell feladni magát azért a nõért, akit szeret.
az a férfi, aki a legtöbb nõt dugja meg, vagy az, aki ha megtalálja azt akiben meglátja a Nõt, mindig erõs marad, hogy többinek nemet mondjon?
az a férfi, aki folyamatosan nyalja magát, hogy mindenáron divatból jól nézzen ki, akinek kocsi, vagy ékszer kell, hogy észrevegyék, aki addig gyúr, amíg meg nem gyõzi magát hogy már komolyan veszik ránézésre , vagy az, aki tudja, hogy önmagáért is szerethetik, akinek az a fontos, hogy annak tetsszen aki szereti õt?
ki a férfi?  az akinek újra meg újra új nõk kellenek, hogy igazolja magát, vagy az, akinek nincs szüksége hódításokra, hogy önbizalma legyen, aki egyetlen nõ bizalmát és szeretetét akarja megtartani, mert számára nincs nagyobb dicséret annál, hogy az a nõ szereti, akit a legcsodálatosabbnak tart?
az az erõs, aki oktalanul agresszív, mert annyira retteg attól, hogy ha nem õ a leghangosabb megtámadják? 
az a férfi és az az erõs, aki üvölt akármi van, aki képes megütni egy nõt csak hogy igaza legyen, és az a gyenge, aki erõt vesz magán, aki legyûri a sértettségét vagy haragját  és üvöltés helyett megpróbálja megtalálni a problémát és megoldani?
az a férfi, aki rádüvölt, hogy hozz kaját és csináld ezt vagy azt, és az a gyenge, aki ha fáradt is, eszébe jut, hogy te is fáradt lehetsz, és nem restell neked vacsorát csinálni, mert talán neked is jól esik?
az a férfi, aki rádmászik, kielégíti magát és elfordul, az pedig gyenge, aki úgy szeret, hogy a szerelemben is az az elsõ, hogy téged boldoggá tegyen, …aztán ölel, hogy érezd, veled van, és mert szeret veled lenni?
az a férfi aki bármikor otthagy magadra a problémáiddal, vagy az, akinek mindig van ereje, hogy meghallgasson, és mindig próbál ott lenni ha segíteni kell?
 az a szabadság, ha valaki leszarja mi van veled, és annyi hülyeséget  csinálsz amennyit csak akarsz kétségbeesésedben, vagy az, ha törõdik veled, és ebben a biztonságban megvalósíthatod azokat a  vágyaidat amiket mindig el kellett fojtanod?
mi a fontos egy kapcsolatban? mitõl lesz jó? 
számít, hogy úgy nézzen rád, hogy érzed gyönyörûnek lát, mégha épp most ébredtél is kócosan, mert magadért csodál? számít, hogy érezze, te hogy nézel rá? kell, hogy öntudatlanul is jó érzéssel simulj hozzá? számít, hogy ha szeretkezel vele elszédülj az örömtõl és felszabadulj? fontos, hogy meg tudjon mosolyogtatni, ha rossz napod is van? hogy akarja újra és újra kis meglepetésekkel, vagy simogatásnyi kedvességgel szebbé tenni az életed? számít, hogy örüljön és megkívánjon ha megkívánod? hogy ne csak azt szeresse, hogy ránézésre szép vagy, hanem szeressen a szépségedért és azért a belsõ szépségért, ami a lelkedben él?  számít, hogy tudjon veled játszani, vízben, ágyban, egymásra mosolyogva? számít, hogy szeressen azért mert intelligens vagy, és tudja értékelni a gondolataidat? számít, hogy még annak is örüljön, ha féltékeny vagy, mert tudja tiszta a lelkiismerete, és ebbõl is csak az látja, hogy nem akarod elveszíteni és szereted? kell, hogy észrevegye ha bánt valami? hogy vígasztaljon vagy segítsen megoldani amit nehéz? kell hogy úgy öleljen, hogy érezd, soha nem akar mást ölelni? számít, hogy fel tudsz oldódni az ölelésében? számít, hogy az ujjai, csak a te gödröcskéidet szeretik? hogy úgy csókoljon, hogy újjászüless, kívánd és  felsóhajts? számít, hogy érezd, mindig bízhatsz benne és számíthatsz rá? hogy jó neki mesélni, mert figyel rád, vagy folytatja a verset, amit elkezdesz?  számít, ha még a hisztidet is szereti?  ha újra és újra megcsodál?  ha törõdik veled, mert igazán fontos vagy neki? ha tisztel? ha nõnek érzed magad mellete? ha képes vagy vele elképzelni bármit, amire vágysz? ha te vagy az egyetlen, akivel álmodik? ha te vagy akiben mindent és akivel mindent tud látni?
éreztél ilyet? és ha igen, és mindez megvan, mi kellhet még? miért kellenek újra ugyanazok a hibák?
nem jó egy hang, aki feltenné ezeket a kérdéseket, mikor egyik félelembõl a másikba esve a szakadék felé indulsz, hogy megállítson, mielõtt lezuhannál ?
mennyi kérdés lehetne még…
tényleg azt gondolod, hogy az aki átölel és úgy szeret ahogy soha senki, az nem bocsájtott meg már régen mindent és nem bízik benned?
vadidegenek elismerése kell pusztán külsõ miatt, hogy érezd vagy valaki? nem attól lehet igazán önbizalmad, hogy valaki igazán megtesz érted mindent és teljesen szeret, mert ismer, mert tudja, hogy  csodálatos vagy?
(en vegiggondoltam annyiszor már. tudom miért vagyok férfi és mitõl vagy te Nõ.
attól vagyok férfi, aki és ahogyan vagyok, és nincs szükségem a külsõségekre, mert tudom, hogy boldoggá tudlak tenni és meg tudlak védeni ha kell, attól vagyok férfi,  ahogyan téged szeretlek, és attól vagyok férfi ahogyan te rám nézel.  és örülnék, ha megkérdeznéd, miért látlak téged igazi és az igazi nõnek.)
melyik hang az igazi? kinek lehet önbizalma? ki az igazi nõ? ki az erõs? ki a férfi? mi a béke? mi a szerelem? mi a boldogság? 
ne akard megmagyarázni, csak hagyd válaszolni magad, magadnak.

 reggelek mindig komolyak. hétfõ különösen, áttunyult szombat és vasárnap délelõttök után. lássuk csak hogy is volt ma reggel.

6:40 ébresztés lenni - géprõl,hifirõl sípolás basszamegbasszameg csutkán maradt a hangerõ basszameg
6:41 fej párna alatt de megis üvölt basszameg
6:42 fülbefog is de basszameg üvölt 
6:43 dühös gyûlölettel ököllel billentyûzetre csapás
6:43:01 néhány gomb sarokba repülése, fültépõ hang megszûnése
6:43:30 visszafekvés
6:44 kómaszerû félálomba süllyedés

6:48 ébresztõ ismételt felsivítása
6:48 masszív, mindent kitöltõ gyûlölet érzése
6:49 sípolás kivégzése
6:50 cigarettára gyújtás
6:50-6:55 gép elõtt cigarettázás, kómázás, reggel, ébresztõ, hangok,
munka, egész élet gyûlölése
6:56 forró víz behozása neszkávé készítése céljából
6:57 kávésdoboz ürességének észlelése
6:57-6:59 káromkodás
6:59 újabb forróvíz-adag behozása teakészítés céljából 
7:00 fekete tea elfogyásának érzékelése
7:01 koffeinrõl való lemondás kényszere, basszameg továbbá
káromkodás ismételt elkövetése
7:02 undorral gyümölcsteafilter vízbe vágása, víz asztalra, billre fröccsenése
7:03 vízbe könyöklés, basszameg gondolása, újabb cigaretta füstté
és csikké való amortizációjának kezdete
7:04-7:35 idõ elvesztése, majd "indulni kellene" lemondással teli érzése
7:35 mosdás, hugyozás, öltözés stb.
7:40 szokásosnál elõbb való munkába indulás, hogy legyen idõ tankolni és cigit venni
7:41 kutya megsimogatása, dejóneked gondolása
7:42 akksi lemerülésének érzékelése, lejtõn parkolásnak való örülés, autó
gurulásból indítása, motor azonnali indulása, benzinkút becélzása
7:43 100m után benzinhiányos állapot folyományaként motor leállása
7:43-7:45 basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg gondolása
7:46 olajkút birtoklása iránt érzett vágy elhatalmasodása,
ezzel párhuzamosan benzint hugyozni tudás akarása
7:47 belátása annak a ténynek hogy az elõbb gondoltak számomra elérhetetlenek
7:48 kiszállás, gépsárkány járdára való tolása
7:49 csomagtartóból benzin szállítására alkalmas eszköz elõvétele
(literes ásványvizes palack, csütörtökön elõállt benzinhiány pótlásakor került oda)
7:49 csomagtartó fedelének lecsukása erõbõl
7:50-7:55 benzinkút megközelítése
7:55-7:57 benzin és cigaretta vételezése
7:57-8:02 autó megközelítése
8:02 autóhoz való érkezés, ház (ami elõtt autó áll) tulajdonosának érkezése,
általa minek-áll-ide jellegû pampogás kezdete
8:03, 8:04, 8:05 kifogyott-a-benzin-beletöltöm-és-megyek egyre ingerültebb
mondása, közben benzin áthelyezése flakonból tankba
8:06 autóba való beszállás, háztulajdonos házban való eltûnése
(valószínüleg közben jólmegmondtam a suttyónak érzése)
8:06 indítózás megkísérlése, akksi együttmûködési hajlamának teljes hiánya
8:07 basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg
basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg gondolása
8:08 autó humán erõforrás segítségével való mozgatásának kezdete 
(gyengébbek kedvéért: kiszállás, tolás végrehajtása)
8:11 lejtõ kezdetének elérése, autóba pattanás, ajtó becsapása
8:12 motor felbõdülése (leszakadt, 8 helyen repedt kipufogó)
gépsárkány életre kelése
8:13 némi elégedettség érzése
8:13-8:21 A pontból B pontba haladás, szénmonoxid bõséges belégzése
(leszakadt, 8 helyen repedt kipufogó)
8:22 munkahelyre érkezés, kávéfõzõ megsimogatása...  

 itt vagy és mégis hiányzol. eltûnt évek, emlékek örvenyei az elsõ téli esõ illatában. semmi sem múlt el nyomtalanul. messze még a gyûrött reggel. tudom mi hiányzik és mégsem találom. hiányzol. úgy szeretnk most szólni hozzád, de úgy aludtál el hogy nem is nyúltál utánam. annyi mindent kellene most elmesélnem, nem birok szabadulni valami régvolt tél illatától. halk koppanások a nedves aszfalton.

megint álmodom félig régvolt éjszakák égnek bennem, fények ahogyan izzottak valamikor, hangulatok amelyek csak igy élhetnek már édes keserûséggel és éledõ emlékekkel összefonva és esõ és hó és esõ. a város ahogy feltárja nedves szivét egy cssavargásnyi öleklésre. úgy szeretném ha most ébren lennél és elmondhatnám mindezt, talán mindent amit egy éleztrõl egy éjszaka enged. hiányzol, mintha mesyzebb lennél a csendnél. rohanás és remegés ahopgy a kéz idézi az idegek vibrálását. foszlányok életek és életem találkozásaiból, elmúlt minden lassan múlok én is és megint elolvad valami amit megosztthattunk volna. ha felébrednél... vágyom rád, egy érintésre ami feloldaná ezt a rohadt magányt ami folyton szorit. fehér csend. te sem hallasz. õrzöm az álmod és hiányzol. annyira kellene hogy most átölelj. megmozdulsz, fordulsz, majd elsirom magam, hátha hallotztad álmodban hogy téged szólitalak némán, de alszol tovább, lehunyt szemmel élsz tovább egy másik álomban... szeretlek...és fázom
talán kettõnké ez az álom

és ha egyszer mégis véget ér:
hát szerettük egymást mindenért 

 a tündér a csillagot szorította álmában. a fehér izzás átölelte, mintha a farkashoz bújt volna, és repült, mintha a bársony éjszakán hintázott volna…

egyszerre voltak a játszótéren és a vízben, hintán, ölelésben, csókban, éjszakában, és olyan szavak között, amiket már régen el kellett volna mondani, de sohasem sikerült.

- nem akarok beszélgetni… félek, hogy mit mondanál… 
- szeretnék veled beszélgetni, olyan jó, hogy veled lehet…felszabadít…
- eressz, ez kell nekem, engedj, ha boldogtalan is vagyok ez kell, itt már tudom mennyire reménytelen
- ne engedj el sohasem, védj meg a saját hülyeségeimtõl
- nem akarlak többet megölelni, nem akarok kötõdni hozzád, álmodni és aztán csalódni megint…
- megnyugszom ha átölelsz, lebegünk ha csókolsz, tudom, hogy te vagy nekem…
- még sohasem volt ilyen…

-miért nem szólsz, farkas, miért nem mondasz semmit? hát nem érted? tévelygek, félek, ide-oda csapódom, abban próbálok hinni, amiben már régen nem tudok, és közben csak te vagy nekem igazi… hova tûntél? farkas, hova tûntél…

 látod,hozzád szólok,mert láttam a végtelent,és a végtelenben minden álmomat a szemedben,és beléd szerettem,mintha az életem egy pillanat volna,

 -apró kis állatok vagyunk egy végtelen labirintus folyosóiban. egymásba marunk akaratlanul is,mert annyira közel akarunk lenni,hogy néha hiûnytik már a tér. szabadság illúziója a rohanásban,az útvesztõ szinte végtelenné válik ahogyan egymásba nyílnak a folyosók. apró kis állatok,ahogyan vágyunk egy másik test melegére. enni adunk egymásnak egy öleléssel. és talán csillapítja a lázat illatod.

 a szél hidegen rohant a fák között, peregni kezdtek az esõtõl nyirkos falevelek. és mintha minden levél üzenet lett volna, a farkas elé hullottak… nézte nézte a leveleket, igazi csókokról szóltak, kedves pillanatokról, ölelésekrõl és éjszakákról, amik sohasem múlnak el, mintha a levelek a Gyönyörûségemben mélyen elbújt tündér sóhajai lettek volna: még létezem, ne mondj le rólam…
esõcseppek ezek, vagy tündérkönnyek?
belekapott megint a szél… hát soha nem ér véget ez a zuhanás? – gondolta és suhant tovabb a fekete mélység felé…

 … én tényleg boldog vagyok veled – mondod, magad is meglepõdve talán a felismerésen. elmosolyodom, picit nyugodtabb leszek, hátha már értedm, aztán kicsit szomorú is, mert tudom, messze van az még… átölellek, simogatlak, jó volt azért hallani…
elmész. semmi baj, melenget az a néhány szó, reménykedem, mosolygok. várlak vissza, hogy még egy lépést tehessünk majd együtt…
este még írsz…szeretsz, és sorolod miért… jól esik, talán tényleg észreveszed, hogy olyannak szeretlek, amilyen vagy, és éppen ezért szeretlek? így alszom el…
felébredek. jó kedvem van, csak annyi árnyékolja, hogy akárki kérdezi, hogy ráérek-e délután, este, nem tudok válaszolni, mert nem tudom akarsz-e velem lenni… megkérdezni nem lehet, üresen cseng a telefon, válasz nélkül, még baj is talán, hogy megpróbáltam… de kitérek minden elõl, mert ha jössz mégis, ha eszedbe jutnék, nem akarom, hogy ne találj…
jön-megy néha egy-egy üzenet, hiányzik a hangod… és egyre jobban az, hogy eszedbe jusson, én is itt vagyok…
néha olyasmit mondasz, nap mint nap bizonyítom neked, hogy érdemes szeretned, és most tudod, már rajtad a sor és bizonyítani is fogod… erõt merítek belõle, hátha már tényleg…
segítenék, ha éppen nehéz, itt vagyok, tartalak, nem eshetsz le…és ha az ember nagyon lent van éppen, onnan már nem is eshet, nincs miért félni felállni…
elmesélném, hogy hogyan lehet egyszerûbb, jobb, nyugodtabb… de megijedsz, hiába tudod, hogy tõlem nem kell félned…
szólnék, hogy ne veszítsük el egymást, dacos leszel, nem érted miért is mondom igazán, azt hiszed bántani akarlak? pedig tudod, mennyire nem…
ölelsz, csókolsz, éppen boldog vagy velem, aztán elmész, nehogy tényleg merj akarni engem… mégis akarsz. félsz, nem tõlem, de én vagyok melletted, hát engem bántasz, érzed, hogy szeretlek, elviselem, és ha megint akarsz, hát ölellek majd akkor is.
néha nekem is jól esne, ha lennél… szeretlek.hiányzol. de megharagszol, ha elmondom, mert úgy érzed valamit tenni kellene, és akkor inkább nem érdekel… hirtelen egyszerûbbnek tûnik inkább nem akarni eléggé, és késõbb bánni, mint most tenni, aztán már csak boldognak lenni…
biztosan az én hibám, túl természetes, hogy szeretlek, így észre sem veszed, mi is vagyok én az életedben… elmondhatnám, csak hogy ne veszíts el, ha a szívedben már annyira kellek, hogy mindaz ami én vagyok, már annyira kell neked, hogy fel sem tûnik, csak természetes, de ha mondanám, beszélgetés lenne…
pedig azt hiszem, én már régóta az vagyok neked… az az igazi társ, vagy kedvesed… szeretlek teljesen, önmagadért, szeretlek, mint az egyetlen, az igazi Nõt az életemben, és szeretlek, mert lehetünk gyerekek és játszhatunk, mert jó étvágyat szívem, ha eszünk. simogatlak, ölellek, itt vagyok veled. én vígasztallak, ha fáj, vagy bánt valami. elkísérlek, hogy ne félj egyedül. álomba simogatlak mikor túl nehéz lenne a magány. újra és újra megnevettetlek, ha már kilátástalannak éreznéd és szomorkodnál, csókollak, míg újra erõs nem leszel mikor elfáradsz, és csak szeretlek és bátorítalak, ha épp nem tudnál hinni. velem beszéled meg mit mondj barátnõnek, és jó, hogy melletted állok, ha baj van otthon éppen, veled mosolygok ha jó kedved, és megmosolyogtatlak, ha éppen nem. szeretem a hisztidet is, mert aranyos, mint te, és épp olyan édes, ha csak a kert végébe is megyünk, már boldogabb, és több öröm van benne, mint egyedül a tengerparton, dícsérlek, ha kell és ha hülye voltam, nem borul össze a világom, inkább bocsánatot kérek, és nem azért vagy Egyetlen nekem, mert nem lehetne több, hanem mert egy nõt akarok boldoggá tenni, és nem többet hülyíteni. talán pont ezért tudunk mi szerelmesen lebegni, persze felesleges volt ezt is elmondanom, mert talán nem érted, hogy csak azért mondtam, mert érzed te ezt, csak félsz végiggondolni, mert akkor akarnál engem igazán… pedig jó lenne. tudod, ha szeretnél, úgy igazán, együtt… én akkor is udvarolnék tovább… neked. hogy minden nap érezd, csodálatos vagy, szeretlek.
persze ezt sem mondhatom el. 
remélem egyszer majd érdekel.
én még álmodom. és álmomban is itt vagyok. ..

 … mintha lépteket hallott volna az esõcseppek egyhangú koppanásai között… félálomban emelte fejét:
- Gyönyörúségem jön – gondolta és elmosolyodott. 
Az egyre mélyülõ éjszakában álmába vezettek a léptek. 
Ült csendben a csendben, várt…
aztán mintha Gyönyörûségemet látta volna közeledni… harmatos-vizes fûszálak csiklandozták a talpát… furcsán közeli, mély villanásokban oldódtak a zavart pillanatok… már az ölében érezte teste bársonyát… ringatóztak a hófelhõk alatt, nagy nyári pelyhek között…egyszerûen csak jó…  
a farkas kinyitotta a szemét.
csillagok között zuhant a semmibe. egy fénycsepp sokkal ragyogóbb volt, mint a többi.
a mi csillagunk - gondolta.
tudom miért éltem, tudom mi a szerelem, és annyi szép pillanatot
kaptam. köszönöm - mormolta.
és nyugodtan zuhant tovább, tiszta szívvel, ahogy csak a szabad farkasok
tudnak a mesékben...

 ezt valamikor marharegen irtam egy korabbi oldalra, most meglett, szoval felteszem. recept. vagyishogy hogy fozok-sutok en :D

hozzavalok:
- brutalis ehseg
- sok csirkecomb
- egy darab kutya
- sok sajt
- só meg ilyen fûszerizé
- tepsi
- szalonna (jóféle :) mondjuk csaszar)
- némi zsír
- turelem
- káromkodni tudas (kézmegégés esetére)
- konyha
- alsonadrag (megelõzes: froccseno zsir jujjjujjjjjj)
- igensok sajt
- krumpli (aki nem tud szerezni krumpli, hasznaljon burgonya :P
- kolbász
- jo ha rendelkezünk konyhaval is.
 

naszoval.bemegy konyha.t
epsi elovesz. 
zsir beletol. 
combok megfûszerez, beledürzsöl, combok beledob tepsi. 
szalonna rádobál. 
kolbasz radobal nem szelve.
maradek heylek hamozott, szelt krumplival valo megtoltese.
 suto begyujt, tepsi beletesz.
kutya behivasa takaritas celjabol, kutya altal lehullott darabok eltuntetése, darabok helyen padlo tukorfenyesre törölgetese kutyanyelvvel.
ido eltelese elegge.
suto felol illatok megjelenese. 
kutya izgatotta valasa.
illatok erosodese.
kutya altal sutoajto szaglaszasa, meg izgatottabba valas.
kutya eltavolitasa.
sutobe benezes. 
erzekelese annak hogy csirkecombok kezdenek pirulni.
tepsi kivetele. 
jo sok sajt rareszelese.
tepsi visszahelyezese.
meg egy kicsit várás. 
sajt rasulese husra, de jol am.
tepsi kivetele.
kutyanak valo kikiabalas h kuss legyen.
maradek sajt rareszelese.
egy jo nagy adag kivetele, tanyerba rakasa.
kutyanak valo kikiabalas kuss legyen.
kostolas. 
nyelv elégetése.
karomkodas mondasa.
hidegen sulo hus elgondolasa.
lassan kaja hulni kezdese.
megkostolas.
eszetlen zabalas.
böföges.
ivas.
bofoges.
eszetlen zabalas.
böföges. 
ivas. 
bofoges.
kutyanak csontok kivivese.
tanyer meglatasakor kutyan urra levo izgalom.
csontok letetele. 
kutya reszerol eszetlen zabalas kezdese.
kutya reszerol eszetlen zabalas.

 a tündér farkasa
(az utolsó mese)

- anya, idebújol te is? apa mesélni fog. tünjéreset.
két tündér a karomban, a kandallóban pattanik néha a parázs, én álmodom, és mesélek... mintha élnék, mintha igaz volna minden ami bennem él...

volt egyszer, hol nem, de hol méginkább, és éppen álomországban, egy csodaszép tündér, Gyönyörûségemnek hívták, és az emberek közé született. egy messzi-messzi városkában élt és cseperedett, mignem egy napon nagy vigasságot tartottak... a vígasságra a nem olyan túl távoli hegyen anyja barlangjában lakó sárkány is elment, mert nagy kedvét lelte abban, hogy kikent-kifent legény képét magára öltve leányokra vadásszon. meg is tetszett a fess legény ábrázata Gyönyörûségemnek, aki akkoriban serdült, és lenyûgözte, hogy ez a fess legény szemet vetett rá. Odaadta hát magát neki, és igyekezett nem foglalkozni azokkal a dolgokkal, amik azt mutatták neki, hogy nem az van a fess kinézet mögött, amirõl õ álmodott. nem igazán volt összehasonlítási alapja, így hát azt hitte, csak õ telhetetlen, és igyekezett megtenni mindent, hogy kapcsolatuk mégiscsak közelítsen a vágyaihoz. egy idõ múlva feltûnt neki, hogy bizony nem õ az egyetlen, és a fess ember idõnként éjszakára átváltozik és leányokra vadászik, míg õ otthon igyekszik jó társ lenni... sokszor sírt Gyönyörûségem magányosan, gyakran megcsalatva, de a szíve egy tündéré volt, és annyira akart hinni a szerelemben, hogy csak kitartott a fess ember álcáját hordó sárkány mellett, aki ha látta, hogy már közeleg a felismerés, ami után Gyönyörûségem felébredne, mindig elhúzta az orra elõtt a mézesmadzagot, egy-egy kellemes nap, vagy gyûrû vagy egyéb Gyönyörûségemnek tetszõ dolog képében. A tündér gyakran volt szomorú, fájó szívû és kétségbeesett... így jól esett neki ha a sárkány barátja, a keselyû idõnként hozzá szólt, és lassan vonzódni kezdett a keselyûhöz, mert jobbnak tûnt mint a fess emberként vadászó sárkány, hiszen nem látta, hogy együtt járnak portyázni, egy követ fújnak. 
hónapok és évek múltak így, Gyönyörûségem néha talált néhány szép napot a sárkánnyal, amikor kicsit úgy érezhette számít õ, és sokszor maradt magányosan, sárkánytól, sárkányanyától megbántva a könnyeivel egyedül, néha a keselyûvel vígasztalta magát aki repült vele néha egy-két kört. 
telt múlt az idõ, Gyönyörûségem próbált még álmodni családról, gyermekrõl, de a keserûség lassan eltemette benne az álmait... egyre feszültebb lett, maga sem tudta talán miért, csak fájtak tompán a lelke mélyén az eltemett álmok... egyszer aztán vitatkozni kezdett a sárkánnyal, valami apróságon, bár igazából a céltalanság, a magány nyomasztotta talán, és a sárkány megmutatva ki az erõsebb a háznál, bántotta õt... megijedt a tündér, a kamrába menekült, és érezte nem jó ez így, csapdába került szerelem helyett, de annyira akart hinni még, hogy a sárkánnyal maradt... közben egyre szomorúbb és szomorúbb lett, és majdhogynem már lassacskán nem csak az álmairól, de magáról is letett...

- apa, mijaz hogy letett? tünjér szomojú lesz mindig?
- a tündér szomorú volt, mert szeretett volna boldogan élni, de sokkal kevesebbet kapott a sárkánytól, mint amennyit tett és remélt... de folytatom, jó, picikém?

a sok keserûség miatt lelkébe beköltözött az Árnyék, aki egy furcsa, gonosz lény volt, aki a szomorúságból, csalódásból, hazugságokból és a félelembõl táplálkozott, és elbújt mélyen Gyönyörûségem lelkében.
egy napon a városkába érkezett a farkas, aki régóta vándorolt már a az álma után, az ott látott tündért keresve. elidõzött kicsit a városkában, mert ezer sebbõl vérzett, hiszen egy évtizede ment már álmai tündére után. 
a kisbíró valami hírt dobolt éppen közzé, a téren összegyûltek az emberek. itt látta meg egymást elõször Gyönyörûségem és a farkas. a farkas szinte nem mert ránézni, mert rabul ejtette a szemét a tündér, és arra gondolt, ha tovább nézi, elveszik benne egészen, mert ez a mosoly álmaiból ragyog rá... a tündérben is felébredt valami mélyen belül, ahogy a farkast nézte, és ettõl a perctõl titokban egymást kerülgetve várták az újabb és újabb "véletlen" találkozást. aztán egyszer ugyanabban a beszélgetõ társaságban találták magukat, szinte egymásra sem mertek nézni, olyan zavarban voltak, sem elfutni, sem közeledni nem bírtak, csak remélték, hogy minél tovább tart ez a furcsa pillanat...
a farkast valami feladat szólította el, a tündér hazament a sárkány barlangjába, de nem tudták a fejükbõl kiverni valamiért egymást, és saját belsõ magányában Gyönyörûségem és farkas is a másikra gondolt... erre a furcsa-szédítõ-bizsergetõ érzésre, ami köztük ébredt...
látta mindezt a jóságos öreg bácsi a felhõk közül és mivel szívük, álmaik és vágyaik igazak voltak, rájuk nézett, kedvesen elmosolyodott, és azt mondta, legyetek hát szerelmesek, és legyetek egymásé, mert megérdemlitek ezt a csodát. azzal rájuk mutatott a botjával, és egymáshoz vonzotta õket.
Egy téli estén Gyönyörûségem a vár ablakában állt, hallgatta a karácsonyi dalokat lentrõl, és néha a farkasra gondolt, a farkas lábai pedig elindultak, egyenesen a várba... egymásra néztek, elszédültek, egyszerre voltak zavarban és egyszerre tört fel belõlük valahonnan nagyon mélyrõl a remény és a szerelem... elvesztek az ölelésben és lebegtek, és egymás érintésétõl megnyugodva, összebújva beszélgették át ott az éjszakát. és mint a mesében, úgy történt ebben a mesében is, ettõl a pillanattól a farkas szíve, lelke, élete Gyönyörûségemé lett. 
hajnalban elváltak, mert a farkas már szabad volt, Gyönyörûségemet viszont még tartotta a múlból egy kötél, amit el kellett magáról oldania, hogy szabadon lebeghessen. nemsokkal késõbb Gyönyörûségem szavait hozta a postagalamb: nincs már kötél, szeretlek. és a farkas elhitte és boldog volt, hogy igazán kibontakozhat szerelmük. bár tudta hogy nem lesz könnyû, mert érezte a sok sebet és félelmet Gyönyörûségemben, elhatározta, nem adja fel ha belepusztul sem, mert megérdemli a tündér, hogy szeretettel és gyengédséggel, sok-sok türelemmel kiüzzék belõle az Árnyékot, ami a szomorúságból, a hiaba hitt vágyak csalódásából, hazugságokból és a félelembõl lett a lelkében a sárkány mellett, ahol hiába anyagi dolgokban mindent megkapott, érzelmileg viszont egyre csak sérült... nehéz dolog ez sajnos, mert az Árnyék megváltoztatja a látást is, és nem engedi saját magát észrevenni, inkabb hamis képeket sugall , hogy rejtve maradhasson a belsõ félelemben.
fogadalmat tett tehat a farkas: szeretettel, türelemmel, beszélgetve elûzöm az árnyékot, hogy 
Gyönyörûségem folt nélkül és tisztán ragyoghasson és kibonthassa végre tündérszirmait, és szeretem amíg csak lélegzem.
találkozgatni kezdtek, Gyönyörûségem a sárkánytól a szülõi házba költözött vissza, a farkas letelepedett a városban. vonzották egymást, és amikor egymáshoz értek, beleszédültek, mintha az érintés akkor született volna, mintha egymásnak teremtették volna a testüket is, úgy tudtak egymáshoz bújni, ahogy még soha egyikük sem, mintha a lelkük ért volna össze az ölelésben is. 
Az elsõ szerelmeskedésüknél jelent meg elõször az Árnyék, a farkas megérezte, és tudta, ha türelmetlen, vagy erõszakos lenne, az Árnyék csak még erõsebbé válna Gyönyörûségemben, ezért csak csendben gyengéden szeretgette , simogatta a tündért, és hagyta hogy Gyönyörûségem akkor lebbentse félre az árnyékot, amikor már sohajától is elszáll... aztán egymásbaértek, összefonódva és elszédülve lebegtek, mert ilyen az igazi szerelem.
Gyönyörûségemnek furcsa volt elõször, milyen férfi az aki nem ráront, hanem gyengéden öleli, rá figyelve és mindig szeretgetve? aztán megérezte, hogy talán épp ehhez kell az erõ, a türelemhez, a megérteni akaráshoz... és szerette a farkast azért, mert éppen ilyen.
találkozás találkozást követett, a farkas igyekezett mindig mellette lenni, fõleg ha veszélyes környéken volt dolga Gyönyörûségemnek, ami gyakran elõfordult. egyre jobban egymáshoz értek, Gyönyörûségem lelke nyílni és virágzani kezdett, egyre gyakrabban merészkedtek elõ lelke mélyérõl a sárkány mellett eltemetett vágyai, ha a farkas hasát simogatta, gyermekrõl álmodott, és mikor átölelték egymást, úgy érezte hazaért, biztonságban van, szerelemben.
a szenteste csodálatos volt, pedig Gyönyörûségem félt tõle, mert elõször volt ilyenkor távol a szülõi háztól, de ahogy a farkas a semmibõl szinte ünnepet varázsolt, feloldódott, és csak boldogságot érzett, ahogy meghatottsága könnyein visszaragyogtak a csillagszórók. és újra csak azt tudta kérdezni a farkastól: te tényleg ilyen vagy? és szerette, szerette mert érezte mennyire igaz ez a szerelem.

talán túl szép volt, talán túl hirtelen jött ez az egész csodálatos szerelem, és túl tökéletes volt annyi félelem után, megijedt Gyönyörûségem, hogy talán nem is igaz, és mindezt elveszítheti, hiszen csalódott már... és feltámadt a sárkány mellett beléköltözött Árnyék, és elkezdte átformálni Gyönyörûségemet. eltakarta elõle az álmait, és megpróbálta elfeledtetni vele mire is vágyott annyira, ha a gyermekre gondolt, már nem szeretetet érzett, csak az Árnyék kiabált: csalódni fogsz, nem kell neked kötöttség, csak menj, éld ki magad, vigadozz és ne törödj semmivel, mindegy kinek a karjába zuhansz majd... így jött el az év vége, Gyönyörûségemen úrrá lett az Árnyék, és ellökte magától a farkast, és csak ment az Árnyék után.
a farkas érezte, tudta mit tesz az Árnyék vele, és érezte Gyönyörûségem kétségbeesett szerelmét az Árnyék leple alól, hozzá könyörgött: farkas, ne engedj el sohasem engem, védj meg kérlek az Árnyéktól! 
ment hát utána, hiszen szerelmet fogadott és szívében örökre ott van Gyönyörûségem, és próbálta menteni, kimenekíteni az Árnyék karmaiból, nem evett, nem aludt, csak a tündérre gondolt és szenvedett hogy tehetetlen, mert olyan mélyen benne van az Árnyék, hogy még saját magát sem engedi neki látni. ment csak utána, próbálta felébreszteni, hogy ûzze már el az Árnyékot, üzent, könyörgött, próbálta szavakkal megmutatni mi történik, alig állt a lábán már mikor Gyönyörûségemék háza elé állt, és szólt, gyere tündér, ne hagyd, hogy az Árnyék a hazugságaival mindent tönkretegyen. Gyönyörûségem ránézett, látta remegni a farkast a kimerültségtõl és a tehetetlen szerelemtõl... aztán elfordult, nem akarlak látni, egyedül vagyok, nem kellesz, majd az Árnyékba burkolózva eltûnt az éjszakában.
a farkasnak ez úgy fájt, mint még soha semmi, legszívesebben a szakadékba ugrott volna, csak hogy egy percre ne fájjon, de nem tehette, izzott a szívében a szerelem, és egy hang folyton azt mondta: nem teheted, meg kell tenned mindent érte, hinned kell hogy legyõzi az árnyékot, hiszen nem véletlenül került melléd, a vágyai vonzották hozzád, mert érezte, te vagy a párja. most fél, nem tudja mit akar, az Árnyék és a félelmek teljesen összezavarták, de neked bírnod kell, neked ott kell lenned amikor rádöbben hogy mindaz amibe menekül, az pontosan az, amibõl már régen elege lett, és pont ezek ellen ment hozzád, hogy te támasza, szerelme, társa legyél. neked ki kell tartanod, akármennyire fáj, és meg kell várnod akkoris, ha már minden pillanatod ég attól, hogy mi történhet vele, merre járhat Õ... szenvedj, de bírd ki ezt a poklot, mert szeret téged, nem adhatod fel
hát próbálta bírni a farkas. minden pillanat végtelenbe nyúló szenvedés volt, csak fájt, reszketett, görcsölt, ha pár percre már beájult amikor nem bírta, Gyönyörûségemrõl álmodott, hallotta a hangját, lépteit, boldog örömmel ugrott fel hogy köszöntse, aztán kínba merevedve roskadt vissza, mert csak álom volt...
végtelennek tûnõ idõ múlt el így, már nem sok hiányzott hogy minden hite ellenére belepusztuljon a kimerült farkas, amikor tényleg megjelent Gyönyörûségem...
Ne haragudj rám, mondta, nem tudom mi volt ez, csak azt éreztem hogy nem jó az úgy, vissza kell jönnöm hozzád, mert téged szeretlek. köszönöm hogy kitartottál mellettem, köszönöm hogy nem engedtél el. kérlek ne engedj el sohasem és védj meg engem a hülyeségeimtõl... a farkas átölte, és megígérte hogy így lesz, szeretni fogja, megvédi, és nem engedi el sohasem...
megint szép napok jöttek, bár idõrõl-idõre feltámadt az Árnyék és iylenkor Gyönyörûségem öntudatlanul is bántotta a farkast, a farkas nem veszítette el a hitét, csak szeretett tovább, és remélte hogy majd csak elmúlik az Árnyék... kirándultak, sétáltak, amikor az Árnyék nem volt ott, mindig boldogok és szerelmesek voltak, nekiálltak közös kunyhót építeni, és a gyermekük nevérõl vitatkoztak szerelmesen. Ha az Árnyék felébredt Gyönyörûségem mindig megváltozott, hol hazudott a farkasnak, hol otthagyta a kunyhojukat, hol kiabált vele, hogy mit képzel, nincs kunyhó, és nincs gyerek, és hagyja már õt békén... fájt a farkasnak, de igyekezett tûrni, és szeretni tovább, hátha a szeretet elûzi végre az Árnyékot és a félelmeket... és úgy tûnt, talán így is lesz, hiszen ha nem volt éppen ott az Árnyék, mindig boldogok voltak. egy szép nap Gyönyörûségem azt mondta hozzá megy feleségül... a farkas boldog volt, mint soha életében, bár félt, hogy talán ez sem igaz, de legyõzte a félelmet, és igazán boldog volt...hiszen Gyönyörûségem azt mondta megérdemli h megnyugodjon és feleségül vegye, hiszen mindenen át kitartott mellette... és csak lebegtek és szerették egymást...
aztán megint feltámadt Gyönyörûségemben a sárkány mellett beléköltözött Árnyék és félni kezdett és újra eldobott mindent, a farkas már szinte beleõrült, de próbált kitartani mellette, bár már õ is csak sírt, hiszen annyira fájt...
Gyönyörûségem próbált küzdeni az Árnyékkal, néha már látta hogy mi is az, látta-érezte hogy ott van az Árnyék és miatta nem látja a szerelmet, szólt hát a kétségbeesett farkasnak: ne félj, szeretlek... csak sok mindennel kell még szembenéznem...
aztán megint az Árnyék kerekedett felül, és Gyönyörûségem elküldte a farkast hogy nem akarja látni...
aztán újra sikerült kicsit legyûrnie az Árnyékot, és ölelték egymást boldogan és félve, hogy mi lesz ha megint jön az Árnyék...
aztán ez ment újra és újra, szerelmesen, félve, de egymást ölelve próbáltak szabadulni az Árnyéktól...
aztán egyszer amikor megint az Árnyék beszélt Gyönyörûségembõl és újra ellökte a farkast, kifakadt a farkas: hát nem bírom, szeretlek, érzem hogy szeretsz, de nézd, látnod kell mit csinálsz amikor rajtad az Árnyék, hiszen nem hinnéd el különben hogy létezik
de Gyönyörûségemnek rosszul esett hogy a farkas a hibáiról beszél, nem értette h nem bántani akarja, csak megmutatni h ez nem õ, hanem az Árnyék ami belé költözött, és megharagudott a farkasra, és hagyta, hogy az Árnyék egészen átvegye a szívét, majd rákiabált a farkasra: takarodj! soha nem akarlak többé látni! hiába könyörgött a farkas, az Árnyék nem engedte hogy Gyönyörûségem lássa vagy hallja õt...
a farkas csak várt, égett minden a lelkében és próbált talpon maradni, emlékezett a hangra, hogy nem adhatja fel, hiszen Gyönyörûségem szereti õt, csak az Árnyékot kell végre legyõznie... próbálta a farkas megvárni újra, akart erõs lenni és kitartani, mert tudta, hogy Gyönyörûségem vissza fog jönni...
várt, próbálta túlélni valahogy a fájdalmat, hiszen annyira szerette Gyönyörûségemet, hogy nem akarta hogy amikor rádöbben megint h kell, hiába keresse... de nem bírta tovább... még egyszer vonyított Gyönyörûségem ablaka alatt kétségbeesetten, de aztán elszégyellte magát gyengeségért, elmondott egy imát, aztán elindult, hogy félrehuzodva valahol megvárja amíg Gyönyörûségem legyõzi az Árnyékot, de pár lépés után összeesett a kiemrültségtõl és már nem lélegzett többé...
az utolsó gondolata az volt: ne haragudj hogy a végén beleõrültem és nem tudok már itt lenni mikor visszajönnél...szeretlek...

-apa, ennek igy nem jehet vége 
- miért nem te kistündér?
- mert a fajkas annyira szejeti, sosemnincsen olyan hogy nem ejnyeri a jutalmat meg a tündéjt
- pedig ebben a mesében a farkas szépen, csendben félreállt, mert már nem maradt ereje küzdeni Gyönyörûségemért...

kishisztis halványodni kezdett, mi kétségbeesetten néztünk egymásra...
- csinálj valamit kicsim - nézett rám kétségbeesetten a kedvesem, ahogy lassan tûnni kezdett szemünk elõl a kis tündér - elveszítjük, és vele egymást is, minden álmunkkal...
- nem tehetek semmit szívem, csak, álmodom és közben távolodunk a valóságban, ahogy a csoda elõl menekülsz...
lassan eltûnt a kandalló, és vele a lángok melege is... belémtépett a zuhanás szele, és láttam ahogy közelednek a sziklák... 
rólad álmodom, ahogyan öleljük egymást ágyban, vízben, égen
szeretlek tündér

 hideg cseppekben ért a fûszálakhoz a köd.
a mélykék csendben elomló árnyak között a farkas a tóhoz ért.
a víz tükrén ringatózó hold magához láncolta tekintetét.
miért nem alszol sápadt – kérdezte volna,de a farkasok nem tudnak beszélni... 

 rámzuhan az éjszaka és nem tudok mit kezdeni az érzéssel. lassan emelkedik a füst, és hullámzani kezd a szívverésem ritmusára. a megszokott tárgyak körben, asztal, falak, és én, bezárva, mint a belsõ köd a cigarettavégbe. hülye hasonlatok, mintha számítana mivel próbálom leírni a megfoghatatlant. kérdések, csend, szilánkokban tükrözõdõ emlékek.

utazom a hangulatok szárnyán magamba zuhanva, mint a korlátok között a földszintig hulló papíros a negyedikrõl a lépcsõházban.

nem tudom hol vesztettem el a világot. elnémuló virágok között surranok az éjszakában, harmat, sár, a szirmok ívén szikrázó neoncsillagokban alszik bennem a város. mintha lennék, repülni kezdenek a képek, és köztük te, magadhoz húzol, ahogy szememet a fény. álmodnék veled, de a derengés határán belémremeg, te nem engeded, és zuhanok tovább életeket, emeleteket. aztán a hiány, ez a rohadt belsõ magány reszketni kezd, és borsódzó bõröm mélyébõl vágyja a sohasem volt emlékeket. itt voltunk boldogok. az álmok és a lehetett volna határán figyeltél rám, itt érzem, ahogyan rámnézel, és állok a lelkem élén, talpam a pengén, balra a semmi és jobbra a nemlét, itt, ahol minden véget ért mielõtt elkezdõdött volna, itt tiszta vagy, ahogy én is.
áthoználak a valóságba, nem engeded.
átkozod hogy áthoználak, és sírsz ahogy a tükörhöz érsz.
köztünk az üveg, te nem látod, én a másik oldalon tehetetlenül fájok, és lennék bármi, hogy lásd milyen börtön lett a burok amit magadnak szõttél.
meddig menekülsz magad elõl? meddig taposod még amit nem látsz? meddig hazudod hogy nem érzel engem az üveg túlsó oldalán?
igen, ha akarod nem létezem, és mint valahol mélyen az álmod, amíg ébren vagy, csak a tudatod határán emlékezem.
menekülsz. messze, máshoz, magadba, mindegy, csak tõlem szabadulj, rázod magad dacosan, és ha már muszáj lenne látnod, inkább megvakulsz... mikor vezsed észre, hogy én te vagyok? hogy a lelkedbe égtem, és ha épp nem is akarsz látni, én épp úgy mindig ott vagyok, ahogy a nap fényében láthatatlanul az égen a csillagok. mikor hiszed el, hogy hajnalban nem tûnnek el, és nem a semmibõl lesznek újra este, és hogy bár az ég színe változik, és néha nem látod, de körbeölelik a csillagok ezt a világot.
félrelöksz, menekülsz, tagadsz és megtaposol, de ha bánt valami hozzám zuhannál vissza, hiszen tudod, mindig várlak.
jössz, megállsz, megijedsz ahogy a szememben látod tükrözõdni magadat,
és félrelöksz, elfutsz, bármit, csak ne kelljen bevallanod,
hogy az az arc a könnyeimben te vagy.
hihetetlen ugye? nem tökéletes, és megsértõdsz. és elfutsz,
mielõtt még észrevehetnéd, hogy az álmaimban megfeszülve, mint egy angyalt, a fény határán tartalak.

 5:45-tol: kávéztam

jopofiztam csinoska kolleganovel

kávéztam

kimentem cigizni

visszafelé jopofi kolleganonek ismét

6:30 belépés a csoportba (ahol végig kellene ottlennem:))

6:31 harsány "hasatokra sütnek a madarak!" üvöltéssel ovisok ébresztése...

6:32 "nektek szünet van,ti aludjatok csak"-mondása az iskolásoknak

6:35 "komolyan keljetek fel,mert menni kell oviba!"-mondása a kicsiknak

6:36-6:37 kicsik csiklandozása amig fel nem kelnek

6:38 kicsik ágyról való leboritása

6:39 kicsik felszólitása álmos,morcos fejek kicserélésére üde arcokra ("ezt tegyétek el öregkorotokra,akkor majd jot röhögtök rajta"-mondása nekik)

6:40 "nyaaaaaaahh,télleg öltözzetek mert elkésünk"-mondása kicsiknek

6:45 ténynek megállapitása h még mindig nem kezdtek el öltözni

6:45 elme enyhe elborulása

6:46 "kap a seggére aki nem kezd azonnal öltözni"-mondása,ütlegelés kilátásba helyezése

6:47 kicsik öltözni kezdése

6:47:30 rohanás kolleganonek reggeli lehordásában való segitésre

6:48-6:52 lehordásban valo segités

6:53 visszarohanás kicsik öltözésének ellenorzésére

6:53 kicsik pizsamában találása

6:54 durva kinzások kilátásba helyezése öltözés ösztönzése céljából

6:54 kicsik nevetése

6:55 elme tényleges elborulása

6:55 kicsik pizsamafelsojének lekerülése

6:55 ovis ruhák kiosztása kicsiknek

6:56 rohanás kolleganonek reggeli lehordásában való további segitésre

6:56-6:58 hordás...

6:59 rohanás kicsik ellenorzése céljából

6:59 kicsik pizsamaalsóban találása,elme tényleges elborulása,durva kinzások,reggelimegvonás kilátásba helyezése

7:00 kicsik eroteljes megszeppenése,öltözni kezdése

7:00 sietség ismételt javallása csunyán nézés kiséretében

7:01 felismerése annak h elfelejtettem létszámjelentést irni,amit 6:15-kor kellett volna,abban az idoben amikor kávézás történt kolléganonek valo jopofizás közben

7:01 kollégano bájairol való belso morgolodás fihgyelem elterelése végett

7:02 létszámfüzettelvalo rohanás végig az intézeten,csoportrol csoportra

7:03 létszámfüzet leadása a konyhán

7:04 konyha felismeri létszámfüzet kitöltésének hibáit(közölvén ma nem kedd van)

7:04 kicsik üvöltözésének távolrol meghallása,konyhának igéret téve "minnyá jövök,bocsi"-mondva,rohanásba kezdés

7:04 rohanás muvelése

7:05 csopotrtba érkezés,verekedo kicsik szétválasztása,ténynek érzékelése h csak alsónadrág van rajtuk,semmi más

7:05 elme elborulása,istenek emlegetése,arszin biborra változása,szivinfarktus eroteljes közeledése

7:05 "öltözzetek már,mert tényleg elkésünk"-üvöltése

7:06 kicsik kinzásának elképzelése

7:06 "azé birom nagyon a kölköket" tény elfelejtése

7:06 egyik iskolás megkérése kicsik öltözésének elosegitésére

7:07 iskolás segitésének kezdete kicsiknek

7:07 rohanás muvelése konyha irányában

7:08 adatok realizálásának megigérése a létszámban,dátum megkérdezése "basszus,télleg hétfo van"-mondása

7:08 szenilitás tényének beimerése

7:08 homlokra való csapás

7:08 konyhai személyzet nevetése

7:08 igéret lap kitépésére,pontos létszám beirására, 2 perc mulva füzet visszahozására

7:09 kicsik üvöltözésének távolról való meghallása

7:09 füzet kézbevétele,rohanás kezdése csoport irányába

7:09 kisérlet folyoson lassan haladó kollégano kikerülésére

7:09 kolléganore mosolygás,kolléganobe való ütközés (domborzati viszonyok gyors felderitése,ez igen-érzése :] ),kollégano véletlenül töréno majdnem-fellökése

7:09 továbbfutás közben való elnézés kérése,rohanás muvelése,rohanás közben való visszafordulva mosolygás

7:10 folyoso végébe való ütközés

7:10 fal helyzeti energiájának és mozgási energiának egymásnak feszülése,fájdalom érzése

7:11 kollégano szerencsére ezt már nem látta-cimén elégettség érzése

7:11 csoportva való visszatérés,kicsik szétválasztása,öltözés hiányos voltának felismerése

7:11 gyilkosság gondolása

7:11 kicsik kérése hangero mérséklésére "kuss legyen"-mondása

7:11 gyilkosság emlegetése

7:12 kicsik elhallgatása

7:12 iskolások is felkeltek és ok is hangosak tény érzékelése

7:12 "nektek aszontam még fekvés van" mondása

7:12 megorülés érzése

7:12 gyilkosság ismételt gondolása

7:13 iskolások ágyba való visszafekvése,morgolodás csinálása iskolások részérol

7:13 kicsik szemlélése

7:14 póló helyes irányban való felvételésének szelid javaslása

7:14 póló helyes irányban való felvételésének eroteljes javaslása

7:15 póló helyes irányban való felvételésének üvöltve javaslása,fejvesztés kilátásba helyezése nem megtevés esetére

7:15 polo helyes irányban valo felvétele kicsik részérol

7:15 részgyozelem érzése

7:16 kicsik alaposabb megszemlélése

7:16 javaslat tevése h mindenkin a saját poloja leygen,polok levétele

7:16 pólók felvétel

7:16 egyik iskolás megkérése "légyszives terits meg reggelihez nekik"-mondása

7:16 iskolás elindulása étkezobe

7:17 polok levetése

7:17 polok helyes irányban való felvétele,sliccek felhuzása,nadrágok begombolás

7:17 elégedettség érzése

7:18 pohár zuhanásának és padlón való csattanásának hallása az étkezo felol

7:18 étkezobe való átlépés

7:18 szilánkok észlelése

7:18 pohár végleges amortizációjának és menthetetlenségének megállapitása

7:18 iskolás anyukájára való röpke gondolás

7:18 pohár részecskék feltakaritása,reggeli tálalása,reggelihez való szólitása gyerekeknek

7:18 reggelihez való szólitása gyerekeknek emelt hangon

7:19 gyerekek asztalhoz ülése

7:19 második pohár elavulása,hangos csattanás mellett

7:19 istenek és anyukák gondolatban való emlegetése

7:19 mosolygás megpróbálása, "nem baj,elofordul"-mondása

7:19 "reggelizzetek!jó étvágyat!"-mondása,közben szilánkok takaritása,gyerekek reggelizni kezdése

7:20 rohanás konyhára pohár potlása miatt

7:21 uj pohárral való visszafelé rohanás

7:21 lépcson való megcsuszás,pohár zuhanása kézbol,pohár gyors átlényegülése egészbol apró darabok irányába hangos csörrenés kiséretében

7:21 "basszameg de béna vagyok" gondolása

7:21 üvegcserepek nagyjának eltakaritása,körülnézés,folyoso ürességének megállapitása,maradék szilánkok szonyeg alá tolása cipotalppal

7:22 konyhára érkezés uj pohár kérése céljából,elmaradt létszámjelentés miatti letolás meghallgatása,pótlás ismételt igérése

7:22 pohár két kézzel való megfogása,magamnak sikhülyének való érzése

7:23 rohanás,majd csoport étkezojébe érkezés "nem röhög" mondása

7:23 röhögés kezdése gyerekek részérol

7:23 "aki nem eszik csendben,gyorsan elzavarom az asztaltól" mondása

gyerekek részérol evés közben röhögés,fuldoklás,köhögés,krákogás,tea asztalra buritása mindezek közben

7:23 istenek,anyák emlegetése gondolatban

7:24 gyerekek csendben való reggelizése

7:25 általam röhögés kezdése

7:25 gyerekek részérol evés közben való röhögés ismételt elkezdése,fuldoklás,köhögés,krákogás,tea asztalra buritása mindezek közben

7:25 magam sikhülyének való gondolása

7:26 rend helyreállitása

7:26-7:32 csendben reggelizés,elégedetten székben való hátradolés,magamat fasza gyereknek gondolás

7:33 asztalról való elpakolás

7:33 pohár gyors értékcsökkenése

7:34 takaritás

7:34 gyerekeknek fogmosáshoz való küldése "vigyázzatok nehogy összefogkrémezzétek a ruhátokat" mondása

7:35 fogmosás ellenorzése

7:35 pólón jelenlévo fogkrém észlelése,eltávolitásának megkisérlése,fogkrém még jobban szétkenése,"ez nem jön ki" mondása

7:36 polo gyors levétele,másik keresése,gyereknek adása,poló felvételére való bíztatás

7:37 póló gyors levétele

7:37 póló megforditása

7:37 póló helyes irányban való ráadása gyerekre

7:38 cipok felvétele

7:38 cipok levétele,eredeti tulajdonosnak visszaadása

7:39 saját cipo felvétele gyerek részérol

7:39 saját cipo felvétele gyerek részérol nem megy megállapitásra

7:40 "nem kacsalábra kéne venni" mondása,cipo felsegitése,bekötése

7:40 egy másik kollegano érkezése gyerekek elvitele,majd oviba kisérése céljából

7:40 másik kollégano részérol "készen vannak?" kérdése,készenlét tényének elégedett megállapitása

7:41 részemrol "jah,ügyesek voltak,hamar elkészültek" hazudása

7:42 csoport elhagyása kicsik és kollégano részérol

7:43-7:45 elégedett vigyorgás muvelése,magamnak fasza gyereknek gondolása,csendes orületbe süllyedés

7:46 nagyobb gyerekek által veszekedés kezdése

7:46 fül befogása,vigyorgás tovább muvelése...

 néha a boldogság olyan közelinek tûnik, hogy a hosszú sötét csend után már ez a közelség is szinte szárnyakat ad. már szinte valóság ami még csak a vágyak szintjén létezik. és ezekben az órákban, pillanatokban egészen a csalódás keserûjéig belül még minden sikerül. és nem az összeférhetetlenség ami gátat vet a kiteljesedésnek többnyire, hanem csak az akaratok és hitek közötti csúszás az idõben. az egyiknek menne, míg a másik, mire felismeri saját vágyait, addigra már az elsõ belefárad a túl erõs reményben való várakozásba. hirtelen hangulatváltozás, a boldogság közelsége olyan magasra emel, hogy szinte törvényszerû a zuhanás egy idõ után, és aztán hiába érkezik már a késõ,már késõ, csak valami rom marad az elsõ vágy után, amire már nem lehet építeni.
néha már én is itt vagyok, olyan egyszerû pillanatokra elveszíteni minden hitet és mindig nehezebb újra hinni már, és ez a túlcsigázott várakozás ... csak lassú halála valaminek, ami pedig talán mindennél többet ér...

 amikor eszembe jutsz, mindennek vége
elképzellek. eszembe jut minden szikra,
az érintésedre gondolok. a hangodra. a mosolyodra.
nem tudom mi vagy és mi ez, és hiányzol.
elfogynak a szavak hirtelen
pedig annyi volt, hogy még játszottunk is vele, emlékszel?
mennyit játszottunk még a szavakkal is
vázába vizet, vízbe virágot, piramis peremén pékek, pókok pihennek, pici, pillangó-pelyhek, pedig puszta por a sivatag nélküled
mennyit mosolyogtunk, összebújva ettünk és még evés közben is… valami mindig annyira huzott minket egymáshoz, aztán egymáshoz érve felizottunk a szédülésig és úgy aludtunk el.
emlékszem az utolsó éjszakára. emlékszem mindenre.
aztán megfagysz. 
zuhanunk.
megváltozik a valóság. eltûnsz.  még magad elõl is. mint egy hülye rémálomban, minden felkavarodik és megfordul. öleltél, csókoltál, úgy forrtunk össze, mintha mindig is így lettünk volna. emlékszel arra az izgalomra? mióta eltûntél, csak hidegen, lenézve gyûlölsz. én emlékszem rá milyen voltál ébren.  ezért is gyûlölsz. vagdalózol, szúrsz. elmenekülsz. minden alkalommal elvágsz valamit, pedig érzed, hogy onnan van az az erõ amiben újra és újra újjá tudtál születni. mégsem akarod hinni. az utolsó szúrás után még visszanézel. nem érted mi ez benned, mi ez a hidegség és miért teszed. nem érted hova tûntél, hiszen emlékszel, és mégsem. vissza visszanézel. nem érzel semmit, de valami mégis nagyon furcsa, nem tudod mi ez, próbálod hinni, hogy nem lényeges és úgysem. oké. most elhitted. most már azt látod, ha visszanézel, hogy minden rendben, te itt sem voltál. 
már nem emlékszel mit láttál utoljára. már nem érzel semmit. semmit. 
a boldogság, és én, csak hülye álom volt.
már nem emlékszel. már nem érzel semmit.  

 23:23 xxx - amúgy meg a sorsban nem hiszek :) 

23:23  éjszárny - tényekben nem is kell hinni 
23:23  éjszárny - azokat eszrevenni kell és tudomasul venni 
23:27  éjszárny - nezd 
23:27  éjszárny - van az eletnek egy mintaja 
23:27  éjszárny - amit ha csak egy szogbol es tul alacsonyrol nezel 
23:27  éjszárny - csak egy pici reszt latsz 
23:27  éjszárny - a sajat onzesed es illuzioid hataroljak be 
23:28  éjszárny - aztan minel tobb oldalrol nezed minel tobbet latsz belole 
23:28  éjszárny - egyre nagyobb 
23:28  éjszárny - egyre bonyolultabbnak tunik 
23:28 xxx - :) 
23:28  éjszárny - talan ijesztoen bonyolultnak is 
23:28  éjszárny - aztan ha erõt veszel magadon 
23:29  éjszárny - és megérik egy kis bölcsesség is 
23:29  éjszárny - akkor képes leszel látni 
23:29  éjszárny - egyszerre belülrõl és kívülrõl 
23:29  éjszárny - és egyben az egesz hatalmas mintat 
23:29  éjszárny - és megérted mi miért van pont ott 
23:29  éjszárny - ami kozelrol durva vagy nemodaillonek tunt 
23:30  éjszárny - olyan ez mint az ember 
23:30  éjszárny - minden sejted csak a szomszed sejteket latja 
23:30  éjszárny - nincs is tudataban annak h csak egy sejt 
23:30  éjszárny - es egy hatalmas rendszer pici resze 
23:31  éjszárny - aztan egy lepessel ha tagul a tudata 
23:31  éjszárny - már egy-egy szerv 
23:31  éjszárny - de még a szív se tudja h õ szív egy testben 
23:31  éjszárny - és épp az agynak küld friss vért 
23:32  éjszárny - aztan ha meg egy leptekkel többet látsz 
23:32  éjszárny - akkor a szervek már ember 
23:32  éjszárny - egy élõ, érzõ, gondolkodó lény 
23:32  éjszárny - kezded megsejteni mekkora borzongás ez a végtelen felé? 
23:32  éjszárny - képzeld el 
23:33  éjszárny - hogy az élet, a sors is egy test 
23:33  éjszárny - egy ember csak egyetlen sejt benne 
23:33  éjszárny - nah talán akit istennek gondolunk, ennek a testnek a tudata 
23:34  éjszárny - és összessége 
23:34  éjszárny - amiben úgy sejt egyetlen ember 
23:34  éjszárny - mint az emberben egy sejtje 

23:34  éjszárny - ... 
23:34  éjszárny - sejted már? :) ...